Polar klímaszerelés

Polar klíma

A POLAR Klíma egy fiatal magyar brand, melyet 2016-ban alapított egy tőkeerős Magyar vállalkozás, a Cool Airconditional kft. A Medgyesi Tamás által megkezdett cég múltja egészen 1994-ig nyúlik vissza, így a POLAR Klíma csaknem harminc év tapasztalattal rendelkezik légkondicionálók forgalmazása, illetve szervizelése terén. A piaci tapasztalatok azt mutatták, hogy Magyarországon szűkség van egy jó ár-érték arányú légkondicionáló márkára, amely a piaci igényeket maximálisan ki tudja elégíteni.
A Polar Klíma megalapításánál a tulajdonos a közép-kelet-európai piac sajátosságait figyelembe véve egy egyedülállóan jó ár-érték arányú légkondicionáló létrehozását tartotta a legfontosabb céljának, ami alatt nagyobb részben műszaki igények definiálását, kisebb részben pedig a piaci körülmények specifikálását kell érteni.
A Polar Klíma készülékeivel gyakorlatilag minden olyan funkciót megkap a felhasználó, ami igazán fontos a klímarendszerek mindennapi használata során – ráadásul mindezt versenyképes árszinten.
A sikert mi sem bizonyítja jobban, mint a több ezer felszerelt klímaberendezés és nem utolsó sorban az, hogy 2018-ban és 2019-ben a frissen piacra dobott márka, két egymás követő évben is MAGYAR BRANDS díjat elnyerve folyamatosan növekedni tudott.

A Polar Klímák Kínában, a világ legnagyobb légkondicionáló gyárában készülnek. A készülékek minősége és megbízhatósága világszínvonalú, az évtizedek óta működő magyar cég 3+2 év garanciát vállal a készülékre

Polar Split Klíma 1

POLAR Klíma

A POLAR KLÍMA
A Polar Klíma az első, kifejezetten a közép-kelet-európai vásárlási igények alapján optimalizált légkondicionáló márka.
Biztos lehet benne, hogy kedvező árú klímájával együtt a helyi igényeknek megfelelő megbízhatóság és magas minőség kerül otthonába.

OKOS KLÍMA, OKOS DÖNTÉS
Pénztárcabarát – Kiváló ár-érték arányú készüléket szeretne, mellyel a hűtés és a fűtés is könnyedén megoldható? Nem kell tovább keresnie!
Egész évben társ – A Polar Klíma készülékei gondoskodnak a kellemes hőmérsékletről télen és nyáron is!
Egyszerűen nagyszerű – Ügyfeleink minden légkondicionáló mellé teljes magyar nyelvű leírást kapnak, hogy a klímahasználat gyerekjáték legyen.

POLAR Jótállás

A Polar Klíma hosszú időre társa lesz, mivel mi minden készülékre kiterjesztett garanciát biztosítunk. 3 év garancia a berendezésre, 5 év a kompresszorra, valamint egy kiterjedt szervizhálózat gondoskodik készüléke folyamatos, zavartalan működéséről.

POLAR SDB

KLÍMA
KLÍMA

Komfort

  • Turbóüzemmód: Turbóüzemmód segítségével rövid idő alatt elérheti a beállított hőmérsékletet.

  • Páramentesítő funkció: Csökkenti a levegő páratartalmát anélkül, hogy jelentősen megváltoztatná a hőmérsékletet.

  • Komforthűtés: A berendezés hűtési üzemmódban a levegő páratartalmát is
    csökkenti, ezáltal is biztosítja a megfelelő komfortot a felhasználók
    számára.

  • Hűtés alacsony hőmérsékleten: 

  • Automatikus üzemmódválasztás: A berendezés üzemmódja automatikusan vált hűtés és fűtés között a helyiség hőmérsékletétől függően.

  • 4 sebességes ventilátor

Kényelem

  • Automatikus újraindítás: Áramkimaradás után az egység automatikusan újraindul az eredeti beállítások szerint.
  • Gyerekzár: Bekapcsolásával a távirányítón nem működnek a gombok, egészen a kioldásig

  • Automatikus ventilátorfokozat: Kiválasztja a beállított hőmérséklethez szükséges ventilátorsebességet.

  • 24 órás időzítő: Az időkapcsolóval beállítható, hogy a készülék egy 24 órás időszak alatt bármikor elinduljon.

  • Automatikus hibakeresés:  Leegyszerűsíti a karbantartást a a rendszerhibák vagy működési rendellenességek kijelzésével.

.

Okos technológia

  • Beépitett WI-FI
  • Kikapcsolható kijelző
  • Intelligens leolvasztás: Fűtési üzemmódban, alacsony külső hőmérséklet esetén az
    automata leolvasztásfunkció bekapcsol
  •  I feel: A távirányítóba beépített érzékelő.
  • Smart légáram:Hűtés üzemmódban a légterelés felfelé, fűtés üzemmódban lefelé
    irányul a funkció bekapcsolásával.

Egészség

  • Cold-plazma szűrő: A cold-plazma szűrő felveszi a küzdelmet a cigarettafüsttel, a
    kellemetlen szagokkal, a különböző spórákkal, atkákkal, , illetve allergénekkel

  • Hűtőközeg-szivárgás érzékelés:
    A berendezés a beprogramozott öndiagnosztikai funkció segítségével érzékeli, ha a hűtőközegtöltet kevés a biztonságos üzemeléshez, és erről a felhasználót hibakód kijelzéssel tájékoztatja.

  • Mosható szűrő: Az egyszerű szétszerelhetőségének köszönhetően könnyen hozzáférhető a szűrő, amely tetszőlegesen mosható.

Energiatakarékosság

  • ECO: A Takarékos üzemmód
    A magas hatékonyságon és energiatakarékosságon felül a
    klímaberendezés rendelkezik egy külön ECO (energiatakarékos)
    üzemmóddal, ami tovább fokozza a komfortérzetet és az
    egészséges környezeti hatást.
  • Elalvásüzemmód: A nyugodt alváshoz igazítja a ventilátor sebességét, állítja a hőmérsékletet, és beállítás szerinti késleltetéssel kapcsolja ki a készüléket.

  • 0,5W készenléti fogyasztás: A készenléti üzemmód fogyasztása mindössze 0,5 W.

POLAR SDY

POLAR SDY

Kényelem

  • Automatikus újraindítás: Áramkimaradás után az egység automatikusan újraindul az eredeti beállítások szerint.
  • Gyerekzár: Bekapcsolásával a távirányítón nem működnek a gombok egészen a kioldásig.

  • Automatikus ventilátorfokozat:
    Kiválasztja a beállított hőmérséklethez szükséges ventilátorsebességet.

  • 24 órás időzítő: Az idő kapcsolóval beállítható, hogy a készülék egy 24 órás időszak alatt bármikor elinduljon.

  • Automatikus hibakeresés:
    Leegyszerűsíti a karbantartást a rendszerhibák vagy működési rendellenességek kijelzésével.

.

Minőségi technológia

  • Megemelt csőtávolságok: A kültéri és beltéri egységek magasságban és távolságban még messzebb kerülhetnek egymástól.

  • Intelligens leolvasztás: Nemcsak megvédi az elektromos egységet, hanem jobb hatásfokú fűtést is lehetővé tesz.

  • Finom indítás:
    A beltéri ventilátor késleltetett indításáért felelős, így elkerülve a hűvös légáramot.

  • Alaplemez fűtés: A kültéri egységbe fűtőszál került beépítésre, ami alacsony külső hőmérsékletnél megakadályozza a kondenzvíz fagyását.

  • Kompresszor karterfűtés: A karterfűtés előmelegíti a kompresszort, így javítja a rendszer élettartamát fűtésüzemben.

Komfort

  • Turbóüzemmód: A turbóüzemmód segítségével rövid idő alatt elérheti a beállított hőmérsékletet.

  • Páramentesítő funkció: Csökkenti a levegő páratartalmát anélkül, hogy jelentősen megváltoztatná a hőmérsékletet.

  • Csendes üzem: Csökkenti a zajt, nemcsak a beltéri, hanem a kültéri egységnél is.

  • Intelligens előfűtés: Fűtési üzemben a berendezés először felmelegíti a beltéri egységet, és csak ezt követően kezdi el befújni a levegőt.

  • Automatikus üzemmódválasztás: A berendezés üzemmódja automatikusan vált hűtés és fűtés a helyiség hőmérsékletétől függően.

Egészség

  • Cold-plazma szűrő: A cold-plazma szűrő felveszi a küzdelmet a cigarettafüsttel, a
    kellemetlen szagokkal, spórákkal, atkákkal és különféle
    allergénekkel.

  • Hűtőközeg-szivárgás érzékelés:
    A berendezés a beprogramozott öndiagnosztika funkció
    segítségével érzékeli, ha a hutoközeg töltet kevés a biztonságos
    üzemeléshez, és errol a felhasználót hibakód kijelzéssel tájékoztatja.

  • Mosható szűrő: Az egyszerű szét szerelhetőségének köszönhetően könnyen hozzáférhető a szűrő, amely tetszőlegesen mosható.

Energiatakarékosság

  • ECO:Takarékos üzemmód
    A magas hatékonyságon és energiatakarékosságon felül a
    klímaberendezés rendelkezik egy külön ECO (energiatakarékos)
    üzemmóddal, ami tovább fokozza a komfortérzetet és az
    egészséges környezeti hatást.
  • Elalvás üzemmód: A nyugodt alváshoz igazítja a ventilátor sebességét, állítja a hőmérsékletet és beállítás szerinti késleltetéssel kapcsolja ki a készüléket.

  • 0,5W készenléti fogyasztás: Készenléti üzemmódfogyasztása mindössze 0,5 W.

     

KIFUTOTT MODELLEK

POLAR SDX

Kényelem

  • Automatikus újraindítás: Áramkimaradás után azegység automatikusan újraindul az eredetibe állítások szerint.
  • Gyerekzár : Bekapcsolásával a távirányítón nem működnek a gombok,egészen a kioldásig

  • Automatikus ventilátorfokozat: Kiválasztja a beállított hőmérséklethez szükséges ventilátor sebességet.

  • 24 órás időzítő: Az idő kapcsolóval beállítható, hogy a készülék egy 24 órás időszak alatt bármikor elinduljon

  • Automatikus hibakeresés:  Le egyszerűsíti a karbantartást a rendszer hibák vagy működési rendellenességek kijelzésével

.

Kényelem

  • Megemelt cső távolságok: A kültéri és beltéri egységek magasságban és távolságban még messzebb kerülhetnek egymástól.

  • Intelligens leolvasztás: Nemcsak megvédi az elektromos egysége, hanem jobb hatásfokú fűtést is lehetővé tesz.

  • Finom indítás: A beltéri ventilátor késletetett indításáért felelős, így elkerülve a hűvös légáramot.

  • Alaplemez fűtés: A kültéri egységbe fűtőszál került beépítésre, alacsony külső hőmérsékletnél megakadályozza a kondenzvíz fagyását.

  • Kompresszor karter fűtés: A karter fűtés elő melegíti a kompresszort, így javítja a rendszer élettartamát fűtés üzemben.

Komfort

  • Turbó üzemmód: Turbó üzemmódsegítségével rövid idő alatt elérheti a beállított hőmérsékletet.

  • Pára mentesítő funkció: Csökkenti a levegő páratartalmát anélkül, hogy jelentősen megváltoztatná a hőmérsékletet.

  • Csendes üzem: Csökkenti a zajt, nemcsak a beltéri, hanem a kültéri egységnél is.

  • Intelligens elő fűtés: Fűtési üzemben a berendezés először felmelegíti a beltéri egységet, és csak ezt követően kezdi el befújni a levegőt.

  • Automatikus üzemmód választás: A berendezés üzemmód automatikusan átvált (hűtés, fűtés) a helyiség hőmérsékletétől függően.

Egészség

  • Aktív karbon elektrosztatikus szűrő: A plazma szurok működését alkalmazva kiszűri a szálló szennyeződéskét, közben az aktívszén semlegesíti a szagokat.

  • Elektrosztatikus baktérium szűrő: A baktérium szűrő biológiai összetevők segítségével közömbösíti az élő mikrobákat.

  • Mosható szűrő: Az egyszerű szét szerelhetőségének köszönhetően könnyen hozzáférhető a szűrő, amely tetszőlegesen mosható.

Energiatakarékosság

  • Elalvás üzemmód: A nyugodt alváshoz igazítja a ventilátor sebességét, állítja a hőmérsékletet és beállítás szerinti késleltetéssel kapcsolja ki a készüléket.

  • Hűtés alacsony hőmérsékleten: -15°C és 43°C közötti külső hőmérséklet mellett is biztosítja a működést.

  • 0,5W készenléti fogyasztás: Készenléti üzemmódfogyasztása mindössze 0,5 W.

  • Extra széles fűtési tartomány:  A fűtő üzem -22 és +24 °C fok közötti külső hőmérsékletnél használható.

  • Wi-Fi USB beépített: Vezérelje a klímáját okostelefonról, PC-ről, vagy akár táblagépről.

POLAR SDA

Kényelem

  • Automatikus újraindítás: Áramkimaradás után azegység automatikusan újraindul az eredetibe állítások szerint.
  • Gyerekzár : Bekapcsolásával a távirányítón nem működnek a gombok,egészen a kioldásig

  • Automatikus ventilátorfokozat: Kiválasztja a beállított hőmérséklethez szükséges ventilátor sebességet.

  • 24 órás időzítő: Az idő kapcsolóval beállítható, hogy a készülék egy 24 órás időszak alatt bármikor elinduljon

  • Automatikus hibakeresés:  Le egyszerűsíti a karbantartást a rendszer hibák vagy működési rendellenességek kijelzésével

.

Kényelem

  • Megemelt cső távolságok: A kültéri és beltéri egységek magasságban és távolságban még messzebb kerülhetnek egymástól.

  • Intelligens leolvasztás: Nemcsak megvédi az elektromos egysége, hanem jobb hatásfokú fűtést is lehetővé tesz.

  • Finom indítás: A beltéri ventilátor késletetett indításáért felelős, így elkerülve a hűvös légáramot.

 

Komfort

  • Turbó üzemmód: Turbó üzemmódsegítségével rövid idő alatt elérheti a beállított hőmérsékletet.

  • Pára mentesítő funkció: Csökkenti a levegő páratartalmát anélkül, hogy jelentősen megváltoztatná a hőmérsékletet.

  • Csendes üzem: Csökkenti a zajt, nemcsak a beltéri, hanem a kültéri egységnél is.

  • Intelligens elő fűtés: Fűtési üzemben a berendezés először felmelegíti a beltéri egységet, és csak ezt követően kezdi el befújni a levegőt.

  • Automatikus üzemmód választás: A berendezés üzemmód automatikusan átvált (hűtés, fűtés) a helyiség hőmérsékletétől függően.

Egészség

  • Elektrosztatikus baktérium szűrő: A baktérium szűrő biológiai összetevők segítségével közömbösíti az élő mikrobákat.

  • Mosható szűrő: Az egyszerű szét szerelhetőségének köszönhetően könnyen hozzáférhető a szűrő, amely tetszőlegesen mosható.

Energiatakarékosság

  • Elalvás üzemmód: A nyugodt alváshoz igazítja a ventilátor sebességét, állítja a hőmérsékletet és beállítás szerinti késleltetéssel kapcsolja ki a készüléket.

  • Hűtés alacsony hőmérsékleten: -15°C és 43°C közötti külső hőmérséklet mellett is biztosítja a működést.

  • 0,5W készenléti fogyasztás: Készenléti üzemmódfogyasztása mindössze 0,5 W.

  • Széles fűtési tartomány:    A fűtő üzem -15 és +24 °C fok közötti külső hőmérsékletnél használható.

  • Wi-Fi USB beépített: Vezérelje a klímáját okostelefonról, PC-ről, vagy akár táblagépről.

POLAR megoldások klímatizálásra , fűtésre

Polar Multi Spit
Polar Multi Spit 1
Polar Multi Spit 2
Polar FAN-COIL 1
Polar FAN-COIL